Keiko és Miyuki
By: Rebeka
Naraku palotája körül lilás füst terjengett, s mint egy védőburok, körbezárta a palotát. Egy lélek sem mozdult sem a kastélyon belül, sem kívül. Ám hamarosan mozgolódás támadt, hála Keikonak és két kísérőjének, két hófehér lónak, akiknek hátán egy-egy hatalmas zsák nyomta. A zsákok tartalma az ál Kagome és ál Sango holteste volt. Keiko lovait megállította a palota kapuja előtt. Nem kellett sokáig várnia. Az ajtó néhány másodperc múlva feltárult, utat engedve a lánynak és ménjeinek. A lovak amint beléptek a kapun, azonnal meg akartak hátrálni, ám a kantár szára még Keiko kezében volt, s amíg ezt birtokolta, addig ő parancsolt a lovaknak. Bevezette őket a palota udvarának közepére. A lovak Keiko tudtára adták, hogy nekik nem tetszik ez a hely, s bajt sejtenek. A két hófehér ló szinte lámpásként világított a sötétségben. Keiko az éjszaka királynője lévén hozzászokott a sötétséghez, de nem ekkorához Keiko már vagy 3 perce állt tétlenül az ellenség Etáborának közepén, s meg kell hagyni, egyre jobban kezdte magát kényelmetlenül érezni. Eközben háta mögött valamik észveszejtő sebességgel beosontak a kapun, s ugyan ilyen gyorsasággal el is tűntek egy hatalmas kőfal mögött. Keiko ezután teli torokból elordította magát:
- NARAKU!!! GYERE ELŐ!!!
(Nem semmi a hangereje mondta fülét befogva Shippo, amiért rögtön kapott is egyet a fejére. )
A lány hangja még sokáig visszhangzott a falak között. Keikonak egyre jobban nehezére esett megállni köhögés nélkül. Olyan sűrű volt a mérges gőz, hogy csodálta, hogy Naraku hogyhogy nem halt mér meg tőle? Keikot egy ajtónyikorgás zökkentette ki gondolataiból. Mire odafordulhatott volna, egy jeges hang megszólította.
- Nocsak hát eljöttél Keiko?
Keiko a hang irányába fordulva a palota egyik ajtajában meglátta Narakut teljes életnagyságban. Ezúttal elhagyta szokásos páviánbundáját. Naraku lassú léptekkel megindult a lány felé. Keiko látta a férfi auráját.
Hogy lehet valakinek ilyen sötét aurája? Mintha ő maga lenne a megtestesült negatív energia.
Keiko hátán futkározott a hideg. A lovak már alig bírtak nyugton maradni. Egyfolytában ficánkoltak, kaparták a földet. Naraku arcvonásaiból a lány azt vette ki, hogy örül, ha láthatja, hogy félnek tőle. A lovak hirtelen felágaskodtak. Hátukról leesett a teher. Keiko nem tudott mit tenni, elengedte a kötőfékeket. A lovaknak sem kellett több! Amint szabadok voltak, kiviharzottak a kapun.
- Lám csak lám Ki hitte volna, hogy a lovak ilyen félénk teremtmények De ne tereljük el a szót, hisz most minden perc számít- mondta Naraku kaján vigyorral az arcán.
- Hol van a testvérem? kérdezte Keiko, próbálva megőrizni hidegvérét.
- Biztonságos helyen és ott is marad, amíg át nem adod az ajándékomat
A férfi már rettentő közel ért Keikohoz, aki életében először nézett farkasszemet Narakuval. Amint meglátta a szemeit, már látta, hogy ez a férfi egy megszállott.
Ez az alak nem normális egy pszichopata, elmebeteg állat.
Keiko hátrálni kezdett. Nem is nézte, merre megy. Hirtelen elesett valamiben, pontosabban keresztülesett valamin. Mikor megnézte miben botlott meg, majdnem rosszul lett: az egyik halottas zsákban botlott meg. Azonnal felugrott, bár utána rájött, hogy nem volt rá oka, hogy megijedjen, de talán jobb is volt így.
- Nocsak, látom duplán készültél. Azt hittem az egytől is megijedsz, de látom, hogy alábecsültelek. Még sem vagy olyan haszontalan emberbarát mint gondoltam.
Naraku leguggolt az egyik zsákhoz, majd egy mozdulattal felszakította azt. A zsákban Sango volt ( legalábbis a bábuja ). Naraku benyúlt a zsákba, s hajánál fogva felemelte a halott lányt. A bőre hófehér és élettelen volt. Naraku elengedte a halott lány haját, így az visszazuhant a zsákba. A férfi kíváncsian nézett a második zsák felé. Azt is feltépte. Abban Kagomét látta meg. A lány arca, akár csak Sangoé elvesztette minden életerejét. Ajka fehérek voltak és úgy tűnt, repedeznek. Bőre kísértetiesen fehér volt. Naraku jobban kiemelte a testet, s észrevette a lány vállán a hatalmas sebet, mely bizonyosan a halálos seb volt. A seben lévő hajszálakra rászáradt a vér. Naraku élvezettel nézte az ál Kagomét. Mintha sohasem látott volna szebbet Keiko egyre jobban megijedt a férfitől, de legalább abban reménykedett, hogy Naraku bedőlt a tervüknek.
- Nézd csak a szája résnyire nyitva van talán az utolsó szó fagyott belé ne aggódj Kagome, hamarosan utánad küldöm Inuyashát is! Nem leszel egyedül a másvilágon.
Keiko nem bírta tovább szó nélkül.
- Megkaptad amit akartál. Most szavadon foglak! Engedd szabadon Miyukit!
- Kagoméval miért végeztél? kérdezte válaszra sem méltatva a lányt.
- Szemtanúvá vált. hangzott a rövid válasz.
- Nos, ez esetben betartom a szavam. Visszakapod a szánalmas testvéredet.
Úgy tűnt, Sango terve tökéletesen működik.
- Amint nem nézel teljesen ostobának! kiáltotta magából kikelve Naraku, majd mind két bábut széttépte.
Keikoban megfagyott a vér. Most mi lesz?
- Kagome, Shippo, Kirara, elindul a B terv! Keressétek meg Miyukit, mi addig végzünk Narakuval! mondta Miroku.
- Rendben van! bólintottak.
- Sango, Inuyasha, segítsünk be egy kicsit Keikonak.
- Rendben szerzetes! Gyerünk!
Nem kellett kétszer mondani. Miroku és Sango azonnal kiugrottak a rejtekből, s immár a harcoló páros felé indultak. Inuyasha is elindult volna, ám Kagoménak még sikerült elkapnia egy utolsó szó erejéig.
- Inuyasha, kérlek, vigyázz magadra!
- Meglesz. - mondta Inuyasha.
Kagome elmosolyodott, majd Shippoval és Kirarával besurrantak a palotába. Inuyasha szívét melegség öntötte el, ahogy a távolodó lány után nézett, majd követte Mirokuék példáját, s ő is kiment a küzdőtérre. Mire kiért, már javában folyt a küzdelem. Naraku sajnos szabadjára engedett legalább egy tucat szellemet, így Sango Csontörője kapott bőven munkát. Miroku sajnos csak a fizikai erejére tudott támaszkodni, mert a mérgező darazsak is ott voltak. Keiko az éjszaka lényeit hívta segítségül, s persze saját harci tudásából is mutatott némit a férfinak. Ám úgy tűnt, Naraku ellen ez édes kevés. Inuyasha előrántotta a Tetsuigát, majd megindult Naraku felé. Ereiben egyre gyorsabban áramlott a vér. Elborult az agya és már csak az járt az eszében, hogy most ott áll előtte Naraku, legnagyobb ellensége, aki 50 évvel ezelőtt tönkretette az életét. Sango és Miroku épp végzett a szellemhaddal, s már indultak volna segíteni Keikonak, aki már szerzett magára néhány sebet. Hamarosan bekerültek Inuyasha látóterébe is.
- Sango, Miroku EL AZ UTAMBÓL!
- Miért? Mire készülsz? kérdezte rosszat sejtve Miroku, miközben lefékezett.
- Majd meglátod!
A szellemirtó lány és a szerzetes félreállt, de Keiko nem ment el. Ő szinte teljesen megsüketült a dühtől, amit már régen ki akart adni Narakun. Inuyasha azonban nem nézte ki áll közte és Naraku között. Felemelte a kardot. Látta a gonosz szelet, ám az nem találkozott az övével, de ez már neki nem jelentett akadályt. Így is meglátta a mindent elsöprő Szélbordát. A hanyou arcára kárörömmel telt vigyor ült ki.
- Most véged van Naraku! TETSUIGA!!! kiáltorra a fiú, majd belevágott a csak általa látott Szélbordába.
A fehér fény megállíthatatlanul közeledett a célpont feléâ026 csak egy baj volt. Keiko és a célpont még harcolt!
- Miyuki! Miyu...Miyuki! kiabálta köhögve Kagome.
Már bent voltak a palotában. Az egész épület mérges gőzzel volt tele. Shippo már majdnem fuldoklott a gőztől, s Kirarának sem volt túl kellemes. Minden szobába benéztek, nyitottba, rejtettbe, sőt, még a zárt ajtókat is betörték, de egyikben sem volt más, csak halott, de élő egy sem.
Szegény emberek nem tudtak menekülni és meghaltak a mérges gőztől gondolta elszörnyedve Kagome.
Elérkeztek az utolsó szobához. Kinyitották. Ám legnagyobb meglepetésükre senkit és semmit nem láttak bent.
- Itt kell lennie Miyukinak! mondta kétségbeesetten Shippo.
- Igen Shippo, tudom. De a tények sajnos nem nekünk adnak igazat. Habár hallgatott el Kagome.
- Mi az? köhögte ki nagy nehezen a kérdést Shippo.
- Észre... észre vetted, hogy a szoba( egy hosszú köhögés ) a szoba végében nincs füst? De vajon miért?
- Nem tudom.
- Én viszont azt hiszem tudom miért!
Kagome odasétált a szoba végébe. Kezével megkopogtattam a nagy semmit. Ám a nagy semmi kongott. Kagome ujjai belefájdultak az immár felfedett akadály kopogtatásába. Kagome körbejárta azt a falat mintha keresne valamit, míg végre rá is talált a keresett tárgyra.
- Gyertek!
- Oké. Jaj Kirara! Ne most ájulj el légszíves! siránkozott a rókaszellem.
Megfogta szegény párát, majd húzni kezdte a lány felé. Közben Kagome kinyitott egy ajtót a falon, aminek az előbb a kilincsét találta meg. Az ajtó mögött egy kis helyiség volt, ahol egy csöpp nem sok, annyi füst sem keringett a levegőben. Viszont ott volt Miyuki. Fel-alá járkált a szobában, de már alig bírt rendesen járni. Szemei alatt ott voltak az álmosság jelei. Arca falfehér volt. A lány szemei gyönyörűek voltak, ám most könnytől csillogtak. Ruhája gyűrött és piszkos volt. Kagome leesett az álla.
Ez a lány túl szép ahhoz, hogy valódi legyen. Még ilyen megviselt állapotban is gyönyűen néz ki! Biztos, hogy ő Keiko testvére.
Shipponak közben sikerült a szobába hurcolnia Kirarát. Miyuki csak most vette észre őket. Arcába újra visszatért az élet. Elindult az ajtó felé.
- Ti ugye Keiko barátai vagytok?
- Igen. Azért jöttünk, hogy kivigyünk innen téged.
- Köszönöm nektek! Ó, ő is veletek van? nézett Miyuki az ájult macskaszellemre.
Shippo bólintott.
- Add csak ide! Viszem én. mondta a lány, majd felkapta Kirarát.
- Rendben, menjünk innen!
Kirohantak a szobából, végig a folyosókon. Épp átértek egy szűk folyosón, amikor hirtelen éktelen robajjal a hátuk mögött eltűnt a folyosó. Kagome, Miyuki és Shippo a földön hevertek. Hátukon és fejükön töménytelen törmelék volt. Mikor sikerült a törmelék alól kikászálódniuk, már értették, mi történhetett, hála az eléjük táruló látványnak:
Inuyasha kezében ott volt a Tetsuiga. Arcára ráfagyott a káröröm. Nem sokkal előttük egy hatalmas porfelhő volt, mely bizonyára Narakut rejtette. Keiko pedig nem messze Narakutól halálra vált arccal feküdt a földön Miroku mellett. A fiúnak sikerült megmentenie az utolsó pillanatban.
- Há! Ezzel meg is volnánk! rikkantotta Inuyasha, majd a Tetsuigát becsúsztatta a tokjába, bár nem tudta, hogy ezzel hatalmas butaságot csinált.
- Inuyasha, odanézz!!! kiáltotta Sango.
Inuyasha arra nézett, amerre a lány mutatott. Majdnem elállt a lélegzete.
- Ez nem lehet igaz Hogy élhette túl a Szélbordát???!!!
Naraku körül eltűnt a portenger, ám a férfinak semmi baja nem volt. Ruháját megtépázta a csapás, de magában Narakuban semmiféle kárt nem tett. Kagome érezte, hogy az ékkőből meríti az erejét.
- Lehetetlen- mondta elhaló hangon Miroku.
- Ostoba vagy Inuyasha. Azt hiszed, egy ilyen könnyű kis fuvallat árthat nekem? â013 mondta Naraku kárörvendően.
- Fuvallat? Adok én neked.
Naraku hátából hittelen póklábak nőttek ki. Nem először fordult már elő, hogy Naraku előállt póklábaival. A férfi arca gúnyt tükrözött. A lábak elindultak Inuyasha felé, aki nem tudta kikerülni azokat. A lábak megragadták őt a lábainál és karjainál fogva, majd Narakuhoz húzták.
- Ostoba kis félszellem. Hát te sohasem tanulod meg, hogy engem nem tudsz legyőzni? mondta Naraku Inuyasha szemébe nézve. Az egyik pókláb hirtelen átalakult. A láb vég olyan hegyes lett, akár egy szabja. Ez a csáp megindult a kifeszített hanyou felé.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!.... Nyomorult féreg. - nyögte Inuyasha.
A fiú vállán egy irdatlan nagy seb tátongott. Inuyasha arca eltorzult a fájdalomtól. Kagoméban ezt látva eltört valami. Körülnézett a törmeléktengerben, míg végre sikerült megtalálni a robbanás következtében elejtett Íját és nyilait. Felvette fegyvereit, majd odaszólt Miyukinak és Shipponak.
- Ti maradjatok itt! Nektek ez a csata igen veszélyes lehet! majd átverekedte magát a törmelékeken.
- Naraku!!!
A férfi odafordult a lány felé. Inuyashának is meglátta, ki kiáltott Narakunak.
- Kagome, menj onnan! Nem hallod! Azonnal menj biztonságos helyre!
- Nélküled sehova sem megyek!!! kiáltotta a lány.
Kagme kilőtte egy szent nyílvesszőt, mely fényesen száguldott a gonosz felé. Naraku erre nem készült fel, így nem is tudta kivédeni. A nyíl telibe talált. Sikerült Naraku összes póklábát leszakítania. Naraku felüvöltött, Inuyasha pedig lezuhant a földre. Kagome és Sango azonnal odasiettek az ájult fiúhoz, s közös erővel elhurcolták Naraku közeléből. Sikerült egy olyan helyet találniuk, ahol valamennyire biztonságban lehet Inuyasha.
- Kagome te, maradj itt vele, jó?
- Persze, itt maradok! mondta Sangonak.
Kagome egy kőnek támasztotta Inuyashát, majd letépett egy darabot szoknyájából, s azt nyomta a fiú sebére, hogy ne vérezzen annyira.
- Ezt még megbánod te lány keservesen megbánod csak kerülj a kezem közé.
- Kagoméból ugyan nem eszel! De helyette edd meg ezt! támadt Narakura Sango, majd elhajította Csontörőjét.
Naraku könnyen védte a csapást.
- Bolond ember engem egy ilyen kis játékszer nem tud megállítani.
- Tényleg Naraku? Játszani akarsz? Hát jó! Játszunk! Állj ki ha van merszed! kiáltotta egy női hang a magasból.
Mindenki felnézett a hang irányába. Fejük felett Miyuki lebegett. Az egész lány olyan volt, mint egy fénysugár. Hófehér szemei fenyegetően meredtek a férfira.
- Miyuki.
- Miyuki!!! Mire készülsz?! kiáltott fel nővére Miyukinak.
Ám a lány nem felelt. Kezeit a magasba emelte, s felnézett az égre. Kezeiből fénynyaláb tört elő, melyek elérték a Narau által létrehozott mérges gőzből álló burkot. Amint a fény elérte a burkot, az bomlani kezdett. A füst oszlani kezdett, a burok bomlott, s amint eltűnt a füst, a nap is besütött az udvarra, egyenesen Miyukira, akinek ettől újra visszajött az életereje. Mindenkinek a fény a reményt jelentette, ám Naraku számára csak azt, hogy igen nagy bajban van, most, hogy Miyuki is visszakapta az erejét.
- Látom Miyuki is jól van- mondta Inuyasha.
Kagome is ámulva nézte Miyukit, amint eloszlatta a gőzt, így nem is vette észre, hogy Inuyasha magához tért. A fiú már is elkezdett felállni, bár eleinte igen lassan ment neki.
- Inuyasha, ne állj fel! Nem vagy olyan állapotban, hogy harcolj!
- Nem érdekel. Nem fogok itt ülni ölbe tett kézzel, miközben Naraku csak egy karnyújtásnyira van tőlem. Megmondtam, hogy végzek Narakuval és így is fogok tenni!
- Akkor én is segítek neked. mondta Kagome.
- Kagome, neked ez túl veszélyes! Te.
- Ugyan annyi jogom van megbüntetni Narakut mint neked! Tehát megyek!
Inuyasha arcán nem látszott semmiféle érzelem, de legbelül tudta, hogy Kagome nem azért megy, hogy végezzen Narakuval, hanem azért, hogy rá vigyázzon. Inuyasha tudta, ha ez tényleg így van, ő máris győzött. Előkapta a kardját, majd elindult Naraku felé, aki már sejtette, hogy élete utolsó perceit éli meg.
- Naraku! Most meglakolsz minden bűnödért! SZÉLBORDA!!!
A fény robbanásszerűen indult el a kardból. Kagome látta, hogy Inuyasha bár sérült, most még is sokkal több energiát tudott fektetni a csapásba, mint az előbb. Ám hirtelen valami feltűnt neki Nem érezte az ékkövet.
- Naraku eltüntette a Szent Ékkövet! Tudta, hogy ezt nem éli túl gondolta a lány.
Valóban, Kagome nem tévedett. A Szélborda ereje és Inuyasha akarat együtt olyan energiává vált, amit Naraku már nem tudott kivédeni. Amint az energia elérte a férfit, az felordított. Még egyszer utoljára felordított. Majd egy hatalmas robbanás következett, mely mindenkit méterekre repített. Kagome, Miyuki és Miroku kemény tárgyaknak csapódtak, így egy rövid időre mindhárman elvesztették az eszméletüket. A többieket csak néhány törmelék darab találta el. Ugyanis Narakuval együtt a kastélya is elpusztult.
A robbanás hangja elnémult. A fény megszűnt, s már csak a porfelhő maradt meg. Naraku helyén most nem volt semmi, csak rakás por. Naraku földi maradványa, mögötte a kastély romja. Keiko feltápászkodott a földről, majd körülnézett. Tőle nem messze ott feküdt Miyuki egy fának dőlve. Annak a fának csapódott a robbanás következtében. Keiko odafutott húgához, aki nagy nehezen nyitogatta a szemét. Mikor kitisztult a kép, az első amit meglátott, nővére arca volt.
- Miyuki! Annyira örülök, hogy jól vagy! ölelte át testvérét Keiko, aki azt sem tudta sírjon vagy nevessen örömében. Sango és Shippo már rég Miroku mellett voltak, aki egy falnak csapódott.
- Miroku, jól vagy? Nem sérültél meg? kérdezgette aggódva Sango a még látszólag ájult Mirokut. Ám ekkor CSATTT!!!
- Jellemző! Egy percig sem bírja féken tartani magát - morogta Sango.
Az előtte heverő Miroku arcán egy vörös kéznyom árulkodott arról, hogy a fiúnak semmi baja.
Inuyasha Kagome mellett ért földet, ám ő sokkal finomabban landolt mint Kagome. Inuyasha nagyon fájlalta vállát, ám mikor meglátta az ájult Kagomét maga mellett, mindent elfelejtett.
- Kagome Kagome térj magadhoz!
Inuyasha ép kezével Kagome alá nyúlt és feltámasztotta őt az ölébe. Inuyasha lesöpörte a lány arcába lógó hajszálakat, majd megfogta Kagome kezét.
- Kagome
Inuyasha legnagyobb örömére Kagome megmozdult. Megszorította Inuyasha kezét, majd nyitogatni kezdte a szemét.
- Inuyasha...
- Kagome, jól érzed magad?
- Igen, semmi bajom. Csak egy kicsit keményebben landoltam mint szerettem volna
A lány felült.
- Hogy van a sebed? kérdezte a fiút sebére nézve, ami még mindig eléggé vérzett.
- Á, túlélem. Hisz ez csak...
- Ez csak egy kis karcolás, tudom. kuncogott Kagome.
Már fejből tudta a fiú összes szólását, köztük ezt is.
- Igen. Kagome, Naraku.. meghalt?
- Igen. Megölted.
- Na és az ékkő?
- Az ékkő?- Kagome úgy döntött, nem mondja el Inuyashának az igazat az ékkőről, még nem - az is elpusztult.
- Értem - mondta a fiú mélázó tekintettel.
- Most pedig lássuk a sebedet!
- De ez csak egy karcolás!
- Igen, de a karcolás is tud fájni.
- Nem kell. Hamar be fog gyógyulni és már nem is fáj!
- Tényleg? kérdezte huncut mosollyal Kagome, majd közvetlenül a seb mellett megbökte Inuyashát.
- Áúú! a fiú elvörösödött.Lebuktam.
- Bizony, hogy lebuktál! Nem tudsz jól hazudni!
Kagome és Inuyasha nem is vették észre, hogy már szinte mindenki őket nézi. Persze egyikük sem szólalt meg, nehogy félbeszakítsanak valami olyasmit, ami később igen fontos lehet a pár számára. És ezt valóban nem volt jó ötlet félbeszakítani. Inuyasha úgy nézett Kagoméra, mintha valami fontosat szeretne neki mondani. Ám de valami mégis megzavarta őket. Ez a valami Miroku volt.
- Ezt nem hiszem elez hihetetlen - hápogta Miroku, miközben a kezét nézte.
- ÁÁÁÁÁÁ, MIROKU! Mi olyan különös a kezed álljunk csak meg! Te a jobb tenyeredet bámulod?????????????????????????????????? - hőkölt hátra Inuyasha.
Nem csak neki okozott meglepetést ez a jelenség.
- Akkor ez azt jelenti.
- Hogy Narakunak egyszer s mindenkorra vége!!! kiáltotta el magát Miroku, feltartva jobb kezét. Igaza volt! Jobb kezéről eltűnt a kazana, ami csak annyit jelenthet, hogy Naraku elpusztult, s vele együtt a Miroku családjára szórt átok is.
El sem lehet mondani, milyen boldog volt Miroku, na meg persze mindenki más is. Sango Miroku nyakába ugrott örömében, a testvérpár szó szerint szárnyalt, Shippo pedig üvöltött jókedvében. Mintha nem is csatáztak volna pár perccel ezelőtt. Olyanok lettek, mint karácsonykor a kisgyerekek. Kagome se bírta türtőztetni magát. Mikor Inuyasha felé fordult, Kagome megcsókolta, a fiú pedig visszacsókolt. Na, erre mindenkinek elállt a lélegzete. Tátott szájjal nézték őket. Mikor a csóknak vége szakadt, mindketten olyan vörösek lettek mint a főtt rák. Egyszóval mindannyian elmondhatták, hogy minden jóra fordult!
4 nappal később Inuyasha sebei teljesen begyógyultak és Miyuki is rendbejött. Ám Inuyasha felépülésével járt valami.
- Biztos nem maradtok velünk? - kérdezte a nagy búcsúzkodás közepette Kagome.
- Biztos. De köszönjük.
- Igen, mindent köszönünk. Nélkületek sose sikerült volna! hálálkodott Miyuki.
- Ti is rengeteget segítettetek!
- Igen, de nem mi végeztünk Narakuval! nézett hálásan Keiko Inuyashára.
- Nos, azt hiszem eljött a búcsú ideje - mondta kissé szomorkásan Miroku.
- Igen. Minden jót!
- Nektek is! Ég óvjon titeket! kiáltotta Keiko és Miyuki a távolodó csapat után.
Inuyasháék tehát elindultak. Boldogok voltak. Véghez vitték küldetésüket, s végül minden jól alakult. Keiko és Miyuki pedig újra békében uralkodhattak a két napszak fölött.
- Sosem felejtem el őket - mondta Miyuki.
- Én sem. Ezen az estén értük égnek majd az éjjeli fények - mondta Keiko, majd magában megfogadta, hogy egyszer még meghálálja nekik mindazt, amit értük tettek.
The End | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
